„A filmművészet története David Wark Griffith-szel kezdődött és Abbas Kiarostamival ért véget” – mondta Jean-Luc Godard. Hogy ez a Godard-ra jellemzően provokatív kijelentés mennyiben tekinthető igaznak, de akár érdekesnek is, arra még visszatérek. Azt azonban világosan mutatja, hogy Kiarostami megítélése nem összehasonlítható a többi iráni filmrendezőével.

Kiarostami a hetvenes években kezdett filmeket készíteni, két évtizeddel megelőzve az iráni film kilencvenes évekbeli felfutását. Azt gondolhatnánk tehát, hogy Kiarostaminak nincs sok köze a fiatal iráni filmhez, hiszen ő egy másik generációhoz tartozik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a mai iráni film-reneszánsz több szempontból is Kiarostamihoz kapcsolható. Egyrészt az iráni film – néhány korábbi fontos, de elszigetelt fesztiválsikertől eltekintve – a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, tehát éppen akkor lett nemzetközileg is elismert, amikor Kiarostami egymás után készítette legjelentősebbnek tartott filmjeit.

Pusztán a fesztiválelismerések számát tekintve is kimagaslik Kiarostami a többi iráni rendező közül. Ő az egyetlen iráni filmrendező, akinek minden egyes filmje évtizedeken keresztül a legjelentősebb filmfesztiválokon volt versenyben (és leginkább nyert is). A Szelek szárnyán (Bad ma ra khahad bord) velencei sikere után a rendező egyenesen azt nyilatkozta, hogy már túl sok fesztiváldíja van, ezentúl nem nevezi fesztiválokra filmjeit (aztán Tíz [Ten] című alkotását mégiscsak nevezte Cannes-ban 2002-ben)...