A Csungking Expressz „egyszerre kísérletező és ellenállhatatlanul élvezetes”, magával ragadó alkotás. Befogadható elvágyódó-melankolikus szerelmes filmként is, ugyanakkor sokszorosan áttöri a műfaj határait, eljátszik a megszokott szituációkkal és szereplőkkel, megdöbbentő mondatai ironikus-komikus fénybe állítják a figurákat és érzelmeiket. Sajátos, összetéveszthetetlen Wong Kar-Wai-i képvilágával pedig megsokszorozza a jelentés és az értelmezés lehetőségeit, kinyitva előttünk a tér és az idő fogalmait.

Wong Kar-Wai a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott egy interjújában azt nyilatkozta, hogy „[A]mikor a Csungking Expresszt forgattam, a városról akartam filmet készíteni. A film képeslap Hong-Kong-ról, mindazokkal a helyekkel, amiket szeretek benne, éjszaka és nappal.” A film a Bukott angyalkákkal és az Édes2kettessel együtt valóban egyfajta városi trilógiát alkot, ahol a zene, a kép, a kameramozgás, a vágás, a történetvezetés és a narráció a nagyvárosi tér- és időérzékelés sajátságait hordozzák. A Csungking Expressztől az Édes2kettesig, majd a Szerelemre hangolva-ig a városi tér egyre inkább bezárul, az emberek elmagányosodnak, a találkozások nem jönnek létre. A film két történetének egyike még részben nappal, nyitott terekben, a város utcáin is játszódik; a Bukott Angyalkák sokkal zártabb és fenyegetőbb világot mutat be, melyből teljesen hiányzik a humor és a boldogság lehetősége; az Édes2kettes pedig már a Szerelemre hangolva zárt szobabelsőire mutat...