Az írás azt a zenei fordulatot mutatja be, ami az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején ment végbe az amerikai filmgyártásban. A címben szereplő kifejezés Elmer Bernstein egyik 1972-es írásából származik, melyben a „király” jelenti a klasszikus hollywoodi filmzenei hagyományokat, míg a „bolond” egy olyan zenei világot jelképez, melyben a tematikus aláfestés helyett populáris zenei irányzatok és betétdalok veszik át a filmzene szerepét.
A paradigmaváltás megértéséhez a tanulmány hátteret ad a klasszikus filmzenei hagyományokról, illetve bemutatja azokat a filmtörténeti eseményeket, melyek a korábbi korszak bukásához vezettek. Ezek között szerepelnek belső okok (például az 1958-as AFM-sztrájk), de a legfontosabb ok mégis az európai filmzene látványos szakítása az amerikai trendekkel. Ez az új megközelítés később az Egyesült Államokba is beszivárgott.
Érdekes módon az európai típusú filmzene térhódítása mellett az 1970-es évekre egy újabb rendezői csoport tért visszaa korábbi évek tematikus filmzenéihez. Ennek a generációnak némelyik tagja ismét nagyzenekari zenékben kezdett gondolkodni, illetve egyesek egyforma lelkesedéssel használták mindkét zenei hagyományt.
