A VÁSZON ÉS A DÍVÁNY TALÁLKOZÁSA


A Magyarországon első alkalommal megrendezésre kerülő konferencia célja a pszichoanalízis és a filmművészet iránt egyaránt érdeklődő szakemberek számára egy olyan kreatív tér teremtése, melyben több irányból és egymást kiegészítve vizsgálhatóak az alkotói folyamat, a filmalkotás, valamint a befogadás jellegzetességei. A rendezvény azt a kezdeményezést kívánja folytatni, mely Nagy-Britanniában a mélylélektan iránt érdeklődő filmalkotók, filmtudományi szakemberek és a filmművészetben jártas pszichoanalitikusok eszmecseréjének elősegítésére jött létre.

 

Ezeken a pszichoanalitikus filmfesztiválokon az elméleti diskurzusok mellett új filmek bemutatása és elemzése is hangsúlyt kapott. A szakterületek találkozása lehetőséget biztosított a tudatos filmes koncepciók mögötti tudattalan dinamikák és üzenetek feltárására. A film és a pszichoanalízis párbeszédbe állítása szinte magától adódik: összekapcsolja őket a hermeneutikai szemléletmód, a lét szimbólumok és narratívumok mentén történő megragadása.

 

 

A konferencia programja:

 

December 7. (csütörtök)

13:30-16:20 Regisztráció

14:15-15:45 Filmvetítés (Pálfi György: Taxidermia)

15.40-16.00 Kávészünet

16:00-16:20: Megnyitó: Székács Judit – Kovács András Bálint

16:20-18:00 Nyitóelőadás

Moderátor: Bókay Antal

16:20-17:10 Stark András: Vászon és Dívány –avagy egy pszichoterapeuta identitásának gyökerei a pszichoanalízisben és a filmművészetben

17:10-18:00 Kovács András Bálint „Uraim, ez csak egy szivar!”

18:00-18:15 Kávészünet

18:15-19:00 Előadás

Moderátor: György Péter

Erős Ferenc: Sweet movies: film és szexuálpolitika

19:00-20:00 Vacsora

20:00-21:30 Kerekasztal-beszélgetés Pálfi György Taxidermia c. filmjéről

Moderátor: Varga Balázs

Résztvevők: Fülöp Emőke, Gelencsér Gábor, Hirsch Tibor, Túry Ferenc

 

December 8. (péntek)

I. terem

9:00-10:40 Előadás

Moderátor: Gelencsér Gábor

9:00-9:50 Bókay Antal és Szabó Nóra: Hamlet filmek és pszichoanalitikus Hamlet értelmezések

9:50-10:40 Székács Judit: Amikor a pszichoanalízis kullog a filmek után

Kávészünet 10:40 –11:00

11:00-13:00 Szekció

Pszichoanalízis és reprezentáció

Moderátor: Kovács András Bálint

Szabó Pál: Lázadás a halál ellen: A pszichoanalízis mint művészeti metanyelv az Andalúziai kutya című filmben

Mezősi Gyula: Kivetíthetőek-e a lélek képei

Papp Orsolya: A pszichoanalízis ábrázolhatósága az Egy lélek titkai (1926) nyomán

Illés Anikó és Eperjesi Ágnes: A pszichoanalízis fogalmainak megjelenése kortárs magyar képzőművészek filmjeiben

Ebéd: 13:00-14:00

14:00-15:40 Előadás

Moderátor: Székács Judit

14:00-14:50 Király Jenő: Az Álomfejtéstől az álomgyárig

14:50-15:40 Janisch Attila: Filmkép és tudatalatti

Kávészünet 15:40-16:00

16:00-18:00 Szekció

Trauma és identitás

Moderátor: Erős Ferenc

Murai András: Trauma és emlékezet

Lénárd Kata: „Bűzt árasztó drágakő” - Trauma, identitás és hatalom

Blága Gabriella: A hatalom nem vész el, csak átalakul…és vándorol, Lars von Trier: Dogville

Turnacker Katalin: Titánok lázadása, Werner Herzog filmjeinek vezérmotívuma pszichoanalitikai szemszögből

 

II. terem

9:00-10:40 Műhely

Moderátor: Ajkay Klára

9:00-9:50 Hűvös Éva: Agresszió díszcsomagolásban

9:50-10:40 Grosch Nándor és Móra Xavér: Filmkészítő szakkör állami gondoskodásban élő gyerekeknek

Kávészünet 10:40 –11:00

11:00-13:00 Szekció

Test/Gép

Moderátor: Erdélyi Ildikó

Kovai Melinda: „Az általunk fabrikált világ” – A Terminátor 2.

Gyimesi Júlia: A gép metaforája Paolo Sorrentino A szerelem következményei című filmjében

Pintér Judit: David Cronenberg testjei a lacani tükörben

Margitházi Beja: „…Ceruzát …Szikét…”. Az átoperált arc és a látvány traumája

Ebéd: 13:00-14:00

14:00-15:30 Filmvetítés (Ingmar Bergman: Persona)

Kávészünet 15:40-16:00

16:00-18:00 Szekció

A lázadástól a megváltásig

Moderátor: Juhász Angéla

Balázs Ambrus: South Park, avagy a polgárpukkasztás diszkrét bája

Túry Ferenc és Péter Orsolya: Ételünk – életünk és halálunk. Gondolatok Marco Ferreri: A nagy zabálás című filmjéről

Tornyossy Mária: Stalker – utazás a férfi-lélek rejtelmeiben

Rostás Rita: A filmek hozzájárulása a bölcsesség kialakulásához

 

Trafik

10:00-10:40 Filmvetítés és beszélgetés

A filmet felvezeti: Szili Katalin

Szili Katalin, Csabai Márta, Borgos Anna, Moukhtar Lucia: Pszicho-szóma etűdök. Video-performansz

Kávészünet 10:40 –11:00

11:00-13:00 Szekció

Mese, adaptáció, narratívum

Moderátor: Bókay Antal

Székely Zsófi: Könyv és film – mesék, mítoszok a XXI. században

Fecskó Edina: Piroska a díványon és a vásznon

Kérchy Vera: A filmes bábok kísértetiessége

Török Ervin: Kafka a filmvásznon

Ebéd: 13:00-14:00

14:00-15:40 Filmvetítés és beszélgetés

A filmet felvezeti: Tényi Tamás

Creedmoor-i Pszichiátriai Központ és Múzeum (New York) művészetterápiás csoportjáról készült film bemutatása.

Kávészünet 15:40-16:00

16:00-18:00 Szekció

Nőiség

Moderátor: Vincze Teréz

Tarnay László: A pszichoanalitikus filmelmélet etikai vonzata

Zsák Judit: Változatok a nők városára

Csörgits Hunor és Kakasi Ágnes: A női őrület a feminista kritika tükrében John Cassavetes filmjeiben

Kulcsár Eszter: Film – erőszak – nemek, avagy nemi erőszak és zaklatás a képernyőn

 

Kávészünet 18:00-18:20

18:20-19:50 Kerekasztal-beszélgetés az alkotói folyamatról

Résztvevők: Fliegauf Benedek, Groó Diana, Kocsis Ágnes

Moderátor: Hoyer Mária

20:00 Fogadás

Pohárköszöntőt mond: Bogyay Katalin

 

December 9. (szombat)

9:00-12:00 Filmvetítés és workshop (külső helyszín!)

Stark András: „Ölnek, ha nem ölelnek” - nyelvzavar, inceszt feszültség a szexuális kommunikációban, az erotikus párkapcsolati intimitásban Atom Egoyan: Exotica (1994) c. filmje tükrében

 

I. terem

9:00-10:40 Előadás

Moderátor: Székács Judit

9:00-9:50 Szombati Ágnes: Sidney Lumet Equus című filmjének jungiánus elemzése

9:50-10:40 Enyedi Ildikó: Filmkészítés mint Rorschach-teszt

10:40-11:00 Kávészünet

11:00-12:30 Szekció

Hősök és antihősök

Moderátor: Szombati Ágnes

Varga Zoltán: „Az Árnyék tudja” - A szuperhős-filmek jungiánus szimbolikájáról

Tari Annamária: Nárcizmus és magány

Vajdovich Györgyi: A horrorfilm és a szimbolikus rend

12:30-13:30 Ebédszünet

13:30-15:00 Szekció

Az álomfejtéstől a filmalkotásig

Moderátor: Bókay Antal

Kolozsi László: Emlékek, álmok, Fellini

Vörös Adél: Attitűd és lenyomat – David Lynch filmjei az intuíció és a tudatalatti tükrében

Vincze Teréz: Lunatikus kauzalitás – Az álommunka pszichoanalitikus modelljének alkalmazhatósága David Lynch Mulholland Drive című filmjének értelmezésében

 

II. terem

9:00-10:40 Előadás

Moderátor: Kovács András Bálint

9:00-9:50 György Péter: Film, múzeum, a rekonstruált történelem mint ön-analízis

9:50-10:40 Dragon Zoltán: Interfész és Borromeo: Filmelmélet és pszichoanalízis az ezredfordulót követően

10:40-11:00 Kávészünet

11:00-12:30 Szekció

Alkotó és életmű

Moderátor: Varga Balázs

Deim Éva-Szabó Zoltán: Fassbinder

Szabó Tímea: Az önazonosság intimitása - Atom Egoyan varázsnoteszei Egoyan

Kiss Andrea-Laura: Én és valóság inkoherenciája Alexandro Jodorowsky filmjeiben

12:30-13:30 Ebédszünet

13:30-15:00 Szekció

Nézői azonosulás

Moderátor: Dragon Zoltán

Füzi Izabella: A nézői azonosulás mintázatai. A pszichoanalitikus olvasat próbája Cassavetes filmjeiben

Gyenge Zsolt: Visszafordíthatatlan játék – a fiktív trauma

Terenyi Zoltán: Filmvászon – Kárpit a díványon (Az én és a valóság társas konstrukciói a film és a terápia kontextusában)

 

Trafik

11:00-12:30 Szekció

Erotika és szexualitás

Moderátor: Lénárd Katalin

Dede Éva: Szem-határ a filmekben

Kőváry Zoltán: Erotika, halál és szentség Visconti Halál Velencében című filmjében

Tóth Zoltán: A pornográf képiség fétisjellege

12:30-13:30 Ebédszünet

13:30-15:00 Szekció

Másság

Moderátor: Juhász Angéla

Juhász Dóra és Gabnai János: A másság filmi jelei

Pólya Tamás: Meleg motívumok Szergej Paradzsanov filmjeiben

Indries Krisztián: Az elveszett jelentés - könnyed és vidám kulturális sokk

 

15:00-15:15 Kávészünet

15:15-16:00 Előadás és kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Gelencsér Gábor

15:15-16:00 Kúnos László: Bergman önanalízise élete és filmjei tükrében

16:00-17:30 Kerekasztal-beszélgetés Ingmar Bergman Persona című filmjéről

Résztvevők: Ajkay Klára, Dér András, Kovács András Bálint, Stark András

17:30-18:00 A konferencia zárása: Bókay Antal – Erős Ferenc

 

A szervezők a  programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Főszervező: PTE BTK Pszichológia Doktori Iskola Elméleti Pszichoanalízis Program

Társszervezők: Apolló Artmozi, ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Media Universalis Alapítvány, PTE Mozgóképtanulmányok Központ

Támogatók: Cirko-Film Másképp Alapítvány, Művészetek Háza, Neemtree Production, PTE BTK Pszichológia Doktori Iskola, PTE Rektori Hivatal

 

A konferenciára jelentkezni a regisztrációs lap kitöltésével és visszaküldésével lehet. Letölthető a http:www.mtapi.hu/thalassa/hirek/I.%20Magyar%20Pszichoanalitikus%20Filmkonferencia%20-%20regisztracios%20lap.doc címről.

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.