Babás vetítések a Kino moziban


 

A Kino mozi szeretné itthon is meghonosítani a külföldön nagy sikerrel működő babás vetítéseket, mely lehetőséget ad a szülőknek, hogy úgy nézzenek nekik szóló mozifilmeket, hogy közben gyermekük nyugodtan táplálkozhat, gőgicsélhet a teremben, anélkül, hogy ez bárki mást rosszul érintene a nézőtéren. Amit a filmeken kívül nyújtanak: bababarát hangerő, félhomály, babakocsi-megőrző, pelenkázóasztal és bébiétel-melegítési lehetőség, illetve minden más segítség az előre még nem látható problémákra.

A heti rendszerességű vetítésekhez olyan alkotásokat választanak a szervezők, amelyekben nincsenek túlságosan zavaró, ijesztő hangeffektek, illetve a szokásosnál kicsit halkabban vetítenek, de ez az érthetőséget a feliratoknak köszönhetően nem befolyásolja károsan. A filmek nagy része 12, illetve 16 éven felülieknek szól, tehát teljes mértékben a felnőtt közönségnek szánt vígjátékok vagy romantikus játékfilmek lesznek.

 

A vetítéseket csak 1 év alatti gyermekkel lehet látogatni, és egy gyermekkel maximum két felnőtt érkezhet.

A babás vetítés minden csütörtökön 11 órakor kezdődik. Csak a felnőtteknek kell jegyet váltani, amely 800 forintba kerül.

A konkrét filmekről a mindenkori moziműsorból lehet tájékozódni. Az első alkalommal, szeptember 20-án az Audrey Tautou főszereplésével készült Mosás, vágás, ámítás című vígjáték kerül sorra.

 

/images/uploaded/image/mosas_vagas_amitas.JPG

 

 

A babás vetítésekkel egy időben a Kino bevezeti a hétvégi délelőtti matinévetítéseket is, amikor is az elmúlt hónapok legsikeresebb (korhatár nélküli, vagy 6 éven felülieknek szóló) gyerekfilmjeiből kedvezményes (egységes, gyereknek-felnőttnek is 700 forintos) jeggyel látogatható vetítéseket szerveznek. A nagyobb gyerekekkel érkező családokat minden szombaton 11 órától várják. Az első alkalommal (szeptember  22-én) a mozikban tavaly bemutatott, hagyományos technikával, A. A. Milne eredeti rajzai alapján készült Micimackót vetítik.

 

További információ: www.akino.hu, info[kukac]kino.hu

 

 

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.