A kortárs filmelmélet egyik legújabb megközelítési iránya a kognitív filmelmélet, amely azt a kérdést vizsgálja, miként működik az elménk, miközben filmet nézünk. Ez a kérdés persze nem újdonság a filmelméletben, Hugo Münsterberg már a tízes években hasonló problémákat feszegetettMünsterberg, Hugo: The Photoplay: A Psychological Study. New York: D. Appleton and Company, 1916.1, később többek között Rudolf Arnheim és Jean Mitry foglalkozott a film befogadásának pszichológiai oldalával, majd a hetvenes évektől a pszichoanalitikus filmelmélet sajátította ki ezt a kutatási irányt. A kognitív filmelmélet annyiban hoz változást, hogy a film percepciójának természettudományos leírását adja.
Itt nem lehet eléggé hangsúlyozni a tudományosság fontosságát. A kognitív filmelmélet ugyanis elvileg kizárólag empirikusan tesztelt vagy tesztelhető hipotézisekből építkezik, és emiatt a diszciplína szerkezete és működése is különbözik a korábbi filmelméletekétől. Ha egy korábbi elméletről kiderül, hogy megcáfolt premisszákon alapul, akkor könyörtelenül el kell vetni. Átalakult tehát a tudomány történetéhez való viszony, és inkább a természettudományok történetképéhez hasonlít.
Érdemes megvizsgálni, hogy milyen helyet foglal el a kognitív filmelmélet a kortárs filmelméletben. A kognitív elméletet megelőlegező, szellemi elődnek is tekinthető egyetlen diszciplína a posztstrukturalista narratológia, amelynek egyik legfontosabb állítása az volt, hogy a filmi jelentés nincs benne eleve a filmben, a néző dolga tehát nem az, hogy kibontsa ezt az eleve adott jelentést, hanem hogy megkonstruálja azt. A narratológia – legalábbis annak angolszász vonulata – tehát egyre inkább a filmi jelentés konstrukciójának kérdése felé tolódott el, ami maga után vonta a film percepciójának egzakt vizsgálatát. Világosan mutatja ezt az is, hogy több igen jelentős narratológus ma már kognitív filmteoretikusként határozza meg magát.Közülük a két legismertebb David Bordwell és Edward Branigan.2
Radikálisan szemben áll viszont a kognitív megközelítés a kortárs filmelméleti irodalom kilencven százalékát kitevő pszichoanalitikus–feminista–marxista elméletekkel, hiszen míg ezek egy ideológiából kiindulva, ezen ideológia megnyilvánulásaként tárgyalják az egyes filmi elemeket, addig a kognitív elmélet ideológiasemleges, kizárólag a film befogadásának tudományos leírására törekszik. A kognitív megközelítés tehát a pszichoanalitikus–feminista– marxista elmélet dömpingjével próbál szembeszállni, és a kognitív filmelmélet viszonylag fiatal korát tekintve nem is sikertelenül.
E bevezetőben röviden áttekintem a kognitív tudomány filmi percepció szempontjából legfontosabb irányzatait, majd megvizsgálom, hogy mely irányzatok, illetve mely fogalmak átvétele lehet hasznos a filmelméletben. A kognitív tudomány és a filmelmélet aktuális és lehetséges érintkezési pontjait keresem tehát.
A kognitív tudomány azt vizsgálja, hogyan működik az emberi elme.A kognitív tudomány több fontos alapműve magyarul is hozzáférhető, elsősorban Pléh Csaba jóvoltából, ld. Pléh Csaba (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris–Láthatatlan Kollégium, 1996. Pléh Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba. Budapest: Typotex, 1998. A kognitív tudományról lásd még: Nánay Bence: Kognitív tudomány: a filozófia és a természettudományok találkozása. BUKSZ (1997) no. 2. pp. 148–157.3 Két kézenfekvő feleletet rögtön érdemes kiszűrni. Az egyik az a hagyományos nézet, amely szerint a gondolkodás és más mentális tevékenységek voltaképpen a lélek sajátjai, amely a testtől elkülönülten létezik és irányítja mindennapi cselekedeteinket. A másik nézet szerint nem szükséges elméről beszélni, elég az aggyal foglalkozni: minden, ami a fejünkben történik, végső soron idegsejtek aktiválódásából áll össze, a megismerés és a gondolkodás megértéséhez tehát elégséges eszköz a neurológia, az agyban zajló folyamatok magasabb szintű megértésére semmi szükség. A kognitív tudomány középutat próbál képviselni e két nézet között. Egyfelől elutasítja a test-lélek dualizmust, másfelől azonban a radikális redukcionizmust sem tartja megfelelőnek. Mentális folyamatainkat – az emlékezést, a gondolkodást – persze idegsejtek tüzelése idézi elő, de azt, hogy az Empire State Buildingre gondolok, nem igazán érdemes olyan módon leírni, hogy most az A1632-es neuron aktiválódik, majd az A3412-es stb.
A kognitív tudomány igazi újdonsága az interdiszciplinaritás. Nem része ugyanis egyik klasszikus tudományágnak sem. Valahol a filozófia, a biológia, a mesterségesintelligencia-kutatás, a pszichológia, az etológia és a nyelvészet vonzáskörében helyezkedik el. Mindegyik tudomány terminológiáját és klasszikus kérdésfelvetéseit használja, de egyik diszciplína szerepe sem meghatározó jelentőségű.
A kognitív szemlélet megjelenése a hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére vált dominánssá, és igen erősen összekapcsolódott a behaviorizmus bírálatával. A negyvenes–ötvenes évek legjelentősebb pszichológiai irányzata, a behaviorizmus azt állította, hogy az emberi elméről semmi mást nem tudhatunk, csak azt, hogy adott ingerekre hogyan reagál. A behavioristák szerint az elme fekete doboz, nem lehet tudni, hogy milyen folyamatok zajlanak belül, a tudós kizárólag azt vizsgálhatja, hogy milyen összefüggés van a rendszert érő ingerek és a rendszer által adott válaszok között.Cf. Skinner, B. F.: Science and Human Behavior. New York: Macmillan, 1953.4 A kognitív tudomány ezzel nem elégszik meg: szerinte ennél lényegesen többet tudhat meg a tudomány az elme működéséről. Hasznosabb, ha feltesszük, hogy az elme egy bizonyos modell szerint működik, majd e modell alapján megpróbáljuk előre jelezni, hogy milyen ingerekre hogyan válaszolna. Ha a posztulált válaszok többé-kevésbé megegyeznek saját válaszainkkal, akkor az elmemodell többé-kevésbé használható.
Látható, hogy a kognitív tudomány és a behaviorizmus nem radikálisan ellentétes irányzatok: a kognitív megközelítés sok premisszát átvett a behaviorizmus állításaiból. A kognitív tudósok sem gondolják azt, hogy közvetlen rálátásunk lenne arra, hogy milyen is az elme szerkezete, csak éppen jobban le tudjuk írni az elme működését, ha úgy tekintjük, mintha egy bizonyos elmemodell szerint működne. Ezen a ponton kap jelentőséget a kognitív tudomány egyik legfontosabb résztudománya, a mesterségesintelligencia-kutatás. Ha ugyanis feltételezzük, hogy az elme egy bizonyos modell szerint működik, akkor egy, az adott modell szerint funkcionáló számítógép – szerencsés esetben – hasonló ingerek hatására hasonló módon fog viselkedni, mint mi. Az elvont elmemodellek tehát empirikusan tesztelhetők a mesterségesintelligencia-kutatás segítségével. A számítógép-elme analógia végigvonul a kognitív tudomány történetén, hiszen e tudományág nem titkolt szándéka a mesterséges emberi értelem létrehozása.A számítógép-elme analógiáról, illetve annak kritikáiról lásd: Neumann János: A számológép és az agy. (ford. Szalai Sándor) Budapest: Magvető, 1978. Dreyfus, H.: What Computers can’t Do. New York: Harper and Row, 1972. Searle, John: Az elme, az agy és a programok világa. (ford. Thuma Orsolya) In: Pléh: Kognitív tudomány. pp. 136–151.5
Kérdés, hogy mely modellek állnak legközelebb a valóságos elmeműködéshez. Mindenekelőtt érdemes tisztázni egy terminológiai kétértelműséget: sokan – így a kognitív filmelmélet legtöbb képviselője is – azonosítja a kognitív tudományt a kognitivizmussal, holott ez utóbbi a kognitív tudománynak csak egyik legkorábbi és legkevésbé kifinomult irányzata.A kognitivizmus alapművei: Newell, A. – Simon, Herbert: Human Problem Solving. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1972. Fodor, Jerry A.: The Language of Thought. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1975. Pylyshyn, Zenon: Computation and Cognition. Cambridge, MA: The MIT Press/Bradford Books, 1984.
6 A kognitivizmus vagy kognitív pszichológia a hetvenes években a domináns, első nagy irányzat volt a kognitív tudomány keretein belül, amelyet azonban később más irányzatok követtek.
A kognitivizmus két premisszából indul ki. Egyrészt reprezentációink – tehát az elménket felépítő alapelemek – nyelvi jellegűek, azaz más néven kvázi-nyelvi szimbólumok. A borosüveg fogalma tehát az elmémben egy belső nyelvre fordítva tárolódik; ez a belső nyelv lehet valamelyik természetes nyelv (pl. a magyar) vagy a "gondolat nyelve", egy minden nyelvtől független, de minden nyelv alapját képező mentális kód. A kognitivizmus másik alappremisszája az, hogy minden mentális tevékenységünk következtetés. A következtetés "ha… akkor" szerkezetű lokális mentális tevékenység: ha egy kerek, narancssárga foltot percipiálok, akkor ebből arra következtetek, hogy egy narancs van előttem. E következtetésem nincs tekintettel semmilyen más tényezőre: bármi történjen is az elme más pontjain, amikor kerek narancssárga foltot percipiálok, minden esetben felidéződik az előttem levő narancs reprezentációja.
Látni fogjuk, hogy mindkét premisszát külön-külön és együtt is megkérdőjelezik a nyolcvanas–kilencvenes évek kognitív tudományi irányzatai, elsősorban az ökológiai elmélet, a konnekcionizmus, illetve az evolúciós megközelítés. Mivel a kognitív filmelméletet elsősorban a percepció jelensége érdekli, érdemes a különböző kognitív irányzatok percepcióelméleti állításait áttekinteni.
A kognitivista percepcióelmélet középpontjában több évtizede az áthatolhatóság problémája állt, az a kérdés, hogy a percepció és a kogníció (a magasabb szintű elmeműködés, pl. memória, logika) milyen viszonyban állnak egymással. Két markáns álláspont különíthető el. A modularisták szerint a percepció a magasabb szintű kognitív folyamatok számára áthatolhatatlan, a percepció folyamata nem használ semmilyen magasabb szintű tudástA modularista álláspont jó összefoglalását adja: Fodor, Jerry A.: The Modularity of Mind. Cambridge, MA: The MIT Press, 1983. Magyarul ld. Összefoglalás az elme modularitásához. (ford. Győri Miklós) In: Pléh: Kognitív tudomány. pp. 197–206.7, az interakcionisták szerint viszont a kogníció tetszés szerint kontrollálhatja, és akár le is állíthatja a percepciótAz interakcionista megközelítésről: Gregory, Richard L.: Az értelmes szem. Budapest: Gondolat, 1974. Rock, Irwin: The Logic of Perception. Cambridge, MA: The MIT Press, 1983.8. Világos, hogy a vita a percepció középső szintjéről szól. Az alacsony szintű perceptuális folyamatokról – például a retina idegsejtjeinek működéséről – mindenki elismeri, hogy a magasabb szintű elmeműködés számára áthatolhatatlanok, a percepció legmagasabb szintje – például az arcfelismerés – viszont nyilvánvalóan nem lehetséges a magas szintű kogníció segítsége nélkül.
A modularisták szerint a percepció folyamata önálló, automatikus és alapvetően buta: a retinát érő ingerből egy kimeneti szimbólumot hoz létre a perceptuális rendszer. Ez a folyamat mechanikus, abban az értelemben, hogy sem előzetes tudás, sem más perceptuális csatornák működése nem befolyásolja a rendszer működését. Ha valamilyen inger éri az érzékszervet, akkor automatikusan legyártódik a kimeneti szimbólum is, amelyet már a magasabb szintű elmeműködés vesz át és fordítja le saját kvázi-nyelvi szimbólumává.
Az interakcionisták szerint a percepció és a kogníció több ponton is érintkezik: a perceptuális folyamatok használnak különböző rövid-, közepes, illetve hosszútávú memóriát, és nincsenek elzárva a többi percepciós csatornától: a percepciót befolyásolja egyrészt a magasabb szintű mentális tevékenység (sőt, a jókedv-rosszkedv is), másrészt a többi perceptuális folyamat is.
Érdemes felfigyelni a két szembenálló tábor egy közös előfeltevésére. Mind a modularisták, mind az interakcionisták felteszik ugyanis, hogy a percepció folyamata következtetések sorozata. A retinán megjelenő kétdimenziós kép csak foltok és kontúrok összessége; ahhoz, hogy ebből a kaotikus színkavalkádból tárgyakat, embereket, helyeket és térbeli elrendezést tudjunk felismerni, valahonnan plusz információt kell nyerni, és éppen ezt a plusz információt biztosítja a következtetés folyamata.
A következtetésalapú modell nagy problémája, hogy nem képes konkrét mechanizmusokat adni a látás folyamatának leírására. A nyolcvanas évek elején David Marr éppen ilyen mechanizmusokat szolgáltatott az alacsony szintű látás folyamatának magyarázatára, és ez kétségkívül a modularizmus felé billentette el a modularizmus–interakcionizmus vitát.Marr, David: Vision. San Francisco: W. H. Freeman, 1982.9 Marr szerint velünk született mechanizmusok biztosítják a retinára vetülő képből a tárgyak felismerését, mégpedig három lépésben. Az első lépés a színfoltokból kontúrokat extrahál, Marr ezt kétdimenziós vázlatnak hívja. A második lépés a kontúrokból felületeket, egy bizonyos nézőpontból látott felszíneket gyárt (ez a nézőpontfüggő két és fél dimenziós vázlat), majd a harmadik és utolsó lépés végeredményeképpen kapjuk a háromdimenziós, nézőpontfüggetlen tárgyakat. Igen fontos, hogy Marr ezeket a lépéseket mind velünk született, a születés után már nem módosuló, evolúciósan meghatározott mechanizmusoknak tekinti.Marr elméletéről lásd: Kovács Ilona: Egy tudományos vízió. Pszichológia 11 (1991) pp. 75–112.10 Marr elméletét sokan a kognitivizmus csúcspontjának tekintik, de ha jobban megnézzük, mindkét kognitivista premissza megkérdőjeleződik: a percepció alacsony szintje nem következtetések sorozata, és nem is kvázi-nyelvi szimbólumok manipulációja.
A kognitivista percepcióelmélet első átfogó kritikáját James J. Gibson adta.Gibson, James J. : The Senses Considered as Perceptul Systems. Boston: Houghton Mifflin, 1966. Gibson, James J. : An Ecological Approach to Visual Perception. Boston: Houghton Mifflin, 1979. Róla: Nánay Bence: James J. Gibson affordanciaelmélete és a kortárs percepciókutatás. Pszichológia 17 (1997) no. 1. pp. 53–76.11 Gibson a kognitív tudomány méltatlanul elhanyagolt alakja, a hetvenes években, illetve a nyolcvanas évek elején az akkor domináns kognitivista megközelítés igen keményen bírálta ökológiainak nevezett elméletét.Fodor, Jerry A.–Pylyshyn, Zenon: How Direct is Visual Perception? Some reflections on Gibson’s "ecological approach". Cognition 9 (1981) pp. 139–196.12 A nyolcvanas évek második felétől kezdve azonban egyre többen hivatkoznak rá, mint nagy szellemi elődre.ld. Ullman, S.: Against Direct Perception. New York: MacMillan, 1980. Hernád István: A szimbólumlehorgonyzás problémája. (ford. Vinkler Zsuzsanna) In: Pléh: Kognitív tudomány. pp. 207–222.13 Hozzá kell tenni azonban, hogy Gibson igen homályosan és a tudományos diskurzustól meglehetősen elrugaszkodva fejtette ki elméletét. Inkább metaforákat használ, nem egzakt tudományos fogalmakat.Sajnos ezt a homályosságot részben a kognitív filmelmélet gibsoniánus vonulata is örökölte. ld. Anderson, Barbara–Anderson, Joseph: Miért van szükség ökológiai metaelméletre? Lásd összeállításunkban, pp. 34–48.14 Intuitív modelljeiben azonban megtalálható szinte minden olyan gondolat, amely a nyolcvanas–kilencvenes évek kognitív tudománya számára fontos lett.
Gibson radikálisan tagadja, hogy a percepció következtetések sorozata lenne. Szerinte a percepció lényegesen alacsonyabb szintű folyamat ennél. Nincs szükség következtetésre, hiszen a percepció nem kevés információ alapján szolgáltat sok információt, hanem épp ellenkezőleg, sok információt szűkít le a szükséges kevés információra. Mivel a percepció folyamatosan működik, és nem szakítható ki a korábbi percepciók sorozatából, az elme sokkal könnyebb helyzetben van egy tárgy felismerésekor, mint azt a kognitivisták gondolják. Nem egyetlen kétdimenziós állóképből kell a tárgyak térbeli elrendeződésére következtetni, hiszen korábban már sokszor láttam, körbejártam, minden oldalról megnézhettem ezt a tárgyat. Gibson tehát a korábbi tapasztalatok szerepét hangsúlyozza: a korábbi percepció során észlelt invariáns tulajdonságok (például hogy felül van az ég, és alul a föld stb.) segítenek az aktuális percepcióban – ezért nincs szükség a következtetések által biztosított plusz információra.
Gibson másik fontos állítása, hogy a percepció nem független a motoros akcióktól. Ez a reflexek esetében triviális, itt a percepció közvetlenül vezet egy motoros akcióhoz. Gibson lényeges állítása az, hogy ez minden egyes percepciónk esetében így van: a szemünk elé táruló vizuális sokféleséget nem érdek nélkül szemléljük, hanem már a percepció legalsó szintjén is akciók lehetőségét percipiáljuk. A tárgyaknak tehát elsősorban a funkcióját látjuk: azt, hogy mire tudjuk használni – Gibson kifejezésével a tárgy affordanciáját. Egy székben a leülés lehetőségét percipiáljuk, egy almában azt, hogy meg lehet enni stb.
Gibson igen metaforikus nyelven kifejtett gondolatainak konkrét megvalósítását és számítógépes szimulálását a konnekcionizmus nyújtotta.Rumelhart, David–McClelland, J. (eds.): Parallel Distributed Processing. Cambridge, MA: The MIT Press, 1986. Smolensky, Paul: A konnekcionizmus helyes kezeléséről. (ford. Győri Miklós) In: Pléh: Kognitív tudomány. pp. 87–135. Clark, Andy: A megismerés építőkövei. Budapest: Osiris, 1996. Pléh Csaba (szerk.): Párhuzamos modellek a megismeréskutatásban. Budapest: Typotex, 1998. Nánay Bence: Új divat a tudatfilozófiában: a konnekcionizmus. BUKSZ (1996) no. 3. pp. 262–269.15 A konnekcionista teoretikusok szerint az elme hálózat: e hálózat egyes csúcspontjai a fogalmak, mentális reprezentációk, melyek nem feltétlenül nyelvi entitások, sokkal inkább finom szemcsézettségű "szubszimbólumok". E szubszimbólumok között sűrű, különböző erősségű kapcsolatok húzódnak, melyek kapcsolaterőssége az idők során dinamikusan változik. Ha például megégetem a kezem, akkor a "tűz" és az "éget" fogalmaknak megfelelő – természetesen nem feltétlenül nyelvi – fogalmak közötti kapcsolat megerősödik, amikor tehát legközelebb tüzet látok, akkor az "éget" asszociáció is aktiválódni fog.
A konnekcionizmus szerepe a kognitív tudományon belül azért igen fontos, mert ez volt az az irányzat, amely a kognitivizmus mindkét előfeltevését radikálisan tagadta, ugyanakkor igen jól használható számítógépes elmemodellek létrehozására adott lehetőséget.Az angol igék rendhagyó múlt idejének elsajátítását végző konnekcionista hálózat például ugyanazokat a hibákat és hiperkorrekciókat végzi, mint a gyerek. cf. Rumelhart–McClelland: Parallel Distributed Processing. Pinker, Steven: A nyelvi ösztön. (ford. Bocz András) Budapest: Typotex, 1999.16 A konnekcionizmus ugyanakkor gyakran túlhangsúlyozta a tanult tulajdonságok szerepét a velünk születettekkel szemben.
A kognitív tudomány utóbbi öt évében domináns evolúciós megközelítés ezt próbálja kompenzálni, a tanult és a velünk született tulajdonságok tekintetében köztes álláspontot próbál képviselni a velünk születettséget hangsúlyozó innátista kognitivizmus és a tanult vonásokat hangsúlyozó antiinnátista konnekcionizmus között.cf. Dennett, Daniel C.: Darwin veszélyes ideája. Budapest: Typotex, 1998. Pinker, Steven: How the Mind Works. New York: W. W. Norton, 1997.17 Ez érvényes többek között az ember esztétikai preferenciáira is, evolúciós örökség – következésképpen mindnyájunkban meglévő tulajdonság – például, hogy bizonyos tájakat preferálunk, de ezen belül az a környezet, amelyben az ember felnő, jelentősen befolyásolja ezt az evolúciósan meghatározott preferenciát.cf. Chamberlain, Andrew: On the Evolution of Human Aesthetic Preferences. Evolving the Human Mind Conference, Sheffield, 1998.18
Talán ennyi igen vázlatos áttekintés is elég volt annak felmérésére, hogy a kognitív filmelmélet hozzávetőlegesen tizenöt–húsz évvel van elmaradva a kognitív tudomány eredményei mögött. A jelenlegi kognitív filmelmélet ugyanis nem más, mint a kognitivizmus filmelméleti alkalmazása, mint ezt árulkodó módon Bordwell összeállításunkban is közölt 1989-es programadó írásának címe (Érvelés a kognitivizmus mellett) is jelzi. Ritkábban – elsősorban az Anderson házaspár írásaiban – Gibson elmélete is megjelenik, de mindent összevéve nyolcvanas évek elejei állapotokat tükröz e diszciplína.
Ez a lemaradás több okból is kellemetlen. Egyrészt, ha egy elmélet vállalja a tudományos jelzőt, akkor nem engedheti meg, hogy esetleg már empirikusan meghaladott tételekre építse rendszerét. Másrészt – és ez a fontosabb – a film befogadásának vizsgálatában éppen azok a kognitív irányzatok lehetnek a leghasznosabbak, amelyekről a kognitív filmelmélet még nem vett tudomást. Továbbá, az újabb irányzatok ismeretében több, a kognitív filmelméletet érő ellenvetés egyszerűen kivédhető.Ezen ellenvetésekről lásd bővebben James Peterson tanulmányát összeállításunkban, pp. 72–85.19
A kognitív filmelmélettel szemben leggyakrabban felhozott ellenvetés szerint az nem veszi számításba a kulturális különbségeket, ugyanúgy elemzi egy fiatal fekete nő filmes percepcióját, mint egy idős fehér férfiét. Ez a kritika azért is különösen fontos, mert a kortárs filmelmélet fővonalát alkotó pszichoanalitikus– feminista–marxista irányzat éppen a kulturális és nembeli különbségek meghatározó szerepe mellett érvel. Könnyű tehát azzal a leegyszerűsítéssel élni, hogy a kognitív filmelmélet az elme univerzálisan emberi működésével foglalkozik, míg a pszichoanalitikus– feminista elméletek a filmi befogadás kulturális különbségeivel. Ha ez így lenne, akkor a kétfajta megközelítés akár ki is egészíthetné egymást, hiszen végső soron mindkét irányzat az elme működését kutatja.Ezt az álláspontot képviseli Richard Allen is, összeállításunkban közölt tanulmányában. pp. 49–65.20
A kognitív és a pszichoanalitikus megközelítés között azonban a fenti univerzális, kulturálisan meghatározott dichotómiánál sokkal lényegesebb különbségek vannak, hiszen az egyik egy empirikusan tesztelhető tudományos elmélet, a másik pedig nem falszifikálható, intuitív jellegű általános világlátás.
Másrészt a kognitív, illetve a pszichoanalitikus irányzat szokványos szembeállítása – amely szerint a kognitív az univerzális, velünk született, minden emberre jellemző tulajdonságokra koncentrál, míg a pszichoanalitikus megközelítés a szocializáció által generált különbségekre – a kognitív filmelmélet igencsak helytelen értelmezésén alapul.
Mint láttuk, a kognitív tudomány egészéről egyáltalán nem mondható el, hogy a velünk született tulajdonságok meghatározó szerepét hangsúlyozná. Csak a kognitivizmusra jellemző ez az irányvonal, a későbbi elméletek éppen a tanulásra, különösképpen a perceptuális tanulásra helyezik a hangsúlyt. Ha tehát a kognitív filmelmélet megszabadul a kognitivizmus mára igen kérdésessé vált premisszáitól, és a kognitív tudomány újabb elméleteit használja a filmi befogadás leírására, akkor éppen a percepció változó, a szocializáció során befolyásolható dinamikus modellje kerül középpontba. A kognitív tudományban az utóbbi időben dominánssá vált evolúciós megközelítés szerint hamis dilemma annak eldöntése, hogy a velünk született vagy a tanult tulajdonságok dominálnak-e az emberi percepció során, hiszen minél több velünk született mechanizmusunk van, annál hatékonyabban és dinamikusabban vagyunk képesek új készségeket elsajátítani.cf. Pinker: How the Mind Works. különösen 3. fejezet.21
A perceptuális tanulás kérdése központi jelentőségű a kognitív filmelméletben, hiszen a film percepciójának egyik legfontosabb problémája, hogy a korábban látott filmek hogyan és milyen mértékben befolyásolják filmnézési mechanizmusainkat. Hogyan vagyunk képesek két egymás után vágott térrészletet egybefüggő térré alakítani fejünkben? Miért tudjuk, hogy egy jelenet szereplői hol helyezkednek el a képen kívüli térben? Honnan tudjuk, hogy ki lehet, és ki nem lehet a gyilkos? Ezek a készségek minden valószínűség szerint tanulhatóak, a korábban látott filmekből leszűrt tapasztalat eredményei, magyarázatuk tehát csak a perceptuális tanulás modellezésén keresztül lehetséges. A kognitivizmus nyilvánvalóan nem képes rugalmasan kezelni a perceptuális tanulás jelenségét, és így a korábban látott filmek hatását sem, hiszen zárt, nem módosítható következtetések és modulok összességeként írja le a percepció folyamatát. A kognitív filmelméletnek tehát ezen a ponton túl kellene lépnie a kognitivizmuson, és az újabb, tanulásközpontú elméletek felé kellene fordulnia.
A perceptuális tanulás mellett az affordanciaelmélet a másik pont, ahol a kognitív filmelmélet számára hasznosak lehetnének a kognitív tudomány újabb, kognitivizmus utáni eredményei. Gibson elmélete szerint akciók lehetőségét percipiáljuk. Nem a pisztoly alakját, hanem azt, hogy ezt a tárgyat emberölésre is lehet használni. Az affordancia fogalma igen hasznos lehet a film percepciójának leírásakor. Egy Tom és Jerry rajzfilmben például ha Jerry elővesz egy kalapácsot, akkor e tárgynak elsősorban azt a funkcióját fogjuk percipiálni, hogy alkalmas Tom fejbevágására. Először tehát a tárgyak funkcióját látjuk meg: mire használhatóak. Itt azonban fontossá válik az, hogy kinek a számára használható ez a tárgy. A néző ugyanis amellett, hogy felismeri a kalapács affordanciáját, ezzel belehelyezkedik az egyik szereplő szemszögébe (esetünkben ez a szereplő Jerry), akinek szempontjából észleli azt, hogy a kalapács jól használható Tom terrorizálására.
A szereplő nézőpontjába való belehelyezkedés jelenségét – tehát az azonosulást – persze már a kognitív filmelmélet előtt is sokan, sokféleképpen vizsgálták. A kognitív tudomány azonban egy kész tudományos apparátust biztosít e jelenség vizsgálatára, igen gazdag fejlődéslélektani és primatológiai kísérleti eredményekre alapozva. Az utóbbi nyolc–tíz év legdivatosabb kognitív kutatási iránya, az úgynevezett "theory of mind" probléma éppen a másik ember nézőpontjába helyezkedés képességét vizsgálja, ami univerzális emberi készség (olyannyira, hogy többek szerint a nyelv kialakulásának feltétele)./cf. Carruthers, Peter – Smith, Peter K. (eds.): Theories of Theories of Mind. Cambridge: Cambridge University Press, 1996.22
Az affordanciák percepciója azonban nem minden filmre jellemző: sőt, sok film éppen a mindennapi percepció funkcióorientáltságát próbálja megszüntetni. Legjobb példa erre a Sátántangó valamelyik hosszú képsora, ahol nyoma sincs semmilyen affordanciának. Itt nem valamilyen akció lehetőségét percipiáljuk a képekben, hanem a képeket magukat és magukért látjuk. Az affordancia fogalmának filmelméleti alkalmazása egyébként éppen csak elkezdődött, még a különben ortodox módon gibsoniánus Anderson sem foglalkozik részletesen e kérdéssel.
A kognitív filmelmélet egy születőben lévő tudomány. Jelenlegi formájában még távolról sem nevezhető kiérlelt elméletnek, hiszen művelői elsősorban filmteoretikusok, akik a kognitív tudománnyal csak autodidakta módon foglalkoznak. Igen jellemző a diszciplína fiatalságával is magyarázható kiáltványszerű megfogalmazás is. A kognitív filmelmélet sokkal inkább a benne rejlő, még kiaknázatlan lehetőségek miatt érdekes.
Az utóbbi ötven évben a filmelmélet leginkább az irodalomelmélet különböző irányzatait vette át (jó nagy késéssel), és próbálta meg a filmre alkalmazni. Így volt ez a szemiotika, a narratológia, a pszichoanalízis és a feminizmus esetében is. A kognitív filmelmélet megjelenésével valami egészen szokatlan dolog történt: a filmelmélet egy, a művészetelméletben majdnem teljesen új úton indult el, és nem kizárt, hogy éppen az irodalomelmélet és a többi szakesztétika fogja átvenni ezt a megközelítési módot a filmelmélettől.
Jegyzetek
