GYEREKSZEM FILMFESZTIVÁL: NOVEMBER 30-IG LEHET NEVEZNI


/images/uploaded/Image/hirek/gyerekszem(2).jpg

 

A háromnapos rendezvényen a versenybe válogatott filmek vetítése mellett animációs film készítése, koncertek, kaszkadőr-, fegyver-, pirotechnikai-, maszk- és jelmezbemutatók, kiállítás, filmes fórumok és minikonferencia is várja az érdeklődőket. A minikonferencia témája: Fimkészítő gyerekek és az agresszió.

 

Az immár második alkalommal megrendezésre kerülő filmfesztiválra pedig 6-tól 19 éves korig küldhetik be a jelentkezők a már régebbi, illetve a nevezési határidőig elkészülő filmjeiket DVD-n (Video DVD formátumban), a következő életkori kategóriákban: „Kicsi a bors, de erős” (6-12 év); „Ifjú titánok” (13-19 év); „Gyerekszem-öregszem”. (Utóbbi kategóriába azok az alkotók nevezhetnek, akik már elmúltak 19 évesek, de a fesztiválra beküldött filmjüket 19 éves koruk előtt készítették. Ebben a kategóriában a szervezők várják a filmkészítő fiatalok, amatőr és profi filmesek gyerekkori alkotásait is.)

 

A beküldhető filmek műfaji kategóriái pedig a következők: rövidfilm, animációs film, dokumentumfilm, egyéb (videoklip, kísérleti film stb.), meghatározott témájú film. Idén ugyanis egy meghatározott témával is lehet nevezni: a megadott, de teljes mértékben szabadon értelmezhető téma: „Mi zavar engem?” (a pályamunkákban az „Engem az zavar, hogy …” kezdetű mondat filmes befejezését várják).

 

A maximum 15 perces filmeket szakmai és diákzsűri fogja elbírálni. Egy alkotó maximum két filmmel nevezhet. A tavaly beadott filmekkel idén már természetesen nem lehet nevezni. A díjazott filmek alkotói értékes ajándékokat kapnak.

 

Nevezés és a filmek beküldésének határideje: 2008. november 30. Cím: Gyerekszem Művészeti Egyesület – „Gyerekszem Filmfesztivál”, Budapest, Pf: 341. 1393. A jelentkezési lapokat e-mailben is el kell küldeni az info@gyerekszemfilmfesztival.hu címre. A nevezés díjtalan.

 

A fesztivál versenyére magyarországi és más országokban élő magyar gyerekeken kívül külföldi gyerekek is nevezhetnek. A nem magyar nyelvű filmeket angol nyelven feliratozva és angol dialóglistával kérik a szervezők leadni. Aki valamilyen okból nem akarja saját nevével beküldeni filmjét, a jelentkezési lapon jeligét is feltüntethet.  

További felvilágosítás: http:www.gyerekszemfilmfesztival.hu/  

Letölthető nevezési lap: http:www.gyerekszemfilmfesztival.hu/downloads/fooldal/nevezes_magyar_2008.doc   Letölthető részletes pályázati kiírás: http:www.gyerekszemfilmfesztival.hu/downloads/fooldal/reszlkiirmagyar_vegleges.doc

 

 

 

(gyerekszemfilmfesztival.hu)

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.