Szerző: Simor Kamilla
Harmadik alkalommal rendezte meg éves konferenciáját a 2018-ban megalakult Magyar Filmtudományi Társaság. A november 4-5. között zajló, Füzi Izabella és Gyenge Zsolt szervezésében megvalósult esemény idei helyszíne a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt, ahol közel harminc előadást hallgathattak meg a résztvevők. A „Háború, agresszió, konfliktus: Mozgóképi reprezentációk és gyakorlatok” címmel megrendezett konferencia középpontjában olyan kérdések álltak, mint hogy milyen mediális értelemben vett ábrázolási lehetőségei vannak a háborúnak? Hogyan változtatják meg a háború mint esemény és koncepció jellegét az újmédia korában kialakult, eddig nem ismert reprezentációs eszközök? Mi a háborús vagy konfliktusszituációkban használt mozgóképek szerepe az események mediatizálásában? Miként közelíthető meg a háborús trauma egyénre és közösségekre gyakorolt hatása mozgóképi eszközök révén?
MFTkonferencia.jpgA konferenciát nyitó plenáris előadást Török Ervin, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa tartotta, aki a (film)képek performatív jellegével kapcsolatban amellett érvelt, hogy a képek performativitásának esetében elsősorban nem egy illokutív aktusról beszélhetünk, hanem a képek mindenekelőtt „hiteket” hoznak létre. Török e problémát kortárs ukrán és orosz dokumentumfilmek kontextusában vizsgálta meg összekapcsolva azt a háború percepciójának kérdéseivel. Az előadás gondolatébresztő és vitaindító jellegét megerősítette az ezt követő hosszú diszkusszió is, amelyben a hozzászólók elsősorban a képek és a propaganda bonyolult összefüggésével kapcsolatban tettek fel kérdéseket, illetve a befogadó előzetes pozíciója és a hitek létrejötte közti problémákra mutattak rá.
Az ezt követő első szekcióban a háború-ábrázolások különböző módjairól, illetve a háborús felvételek mint bizonyító erejű vagy manipuláló eszközök szerepéről halhattunk elemzéseket. Az előadások jól példázták a filmtudomány interdiszciplináris jellegét, hiszen az egyes megközelítések a bölcsészet- és társadalomtudomány széles skáláján mozogtak a fejlődéspszichológiai és az ökológiai olvasatoktól kezdve a gender studies-on át a társadalomtörténeti, illetve fenomenológiai szemléletig. Tarnay László a háború ontologikus megközelítéséről, illetve a háború utáni állapot ábrázolásának filmi lehetőségeiről beszélt. Győri Zsolt a „keselyűperspektíva” mint új képfajta műfaji és társadalomelméleti aspektusait vizsgálta meg egy David Attenborough deep-fake hangjára épülő videó esetében, Kalmár György pedig a pacifista háborús film műfajának narratív eszközeit és megjelenésének társadalmi kontextusát elemezte. Ezt két spanyol polgárháborúval kapcsolatos előadás követte: míg Lénárt András azt elemezte, hogy a polgárháborúban szembenálló felek miként használtak fel mozgóképi felvételeket az ideologikus meggyőzés érdekében, saját előadásomban e felvételek kolorizált utóéletéről és ezek befogadáselméleti megközelíthetőségeiről beszéltem. A Társaság tisztújító közgyűlése után a második szekció a traumafeldolgozás filmi ábrázolásával és a háborús film mint oktatási célokra felhasználható tananyag kérdésével foglalkozott. Az előadások közös metszete a háború emlékezete, illetve utóhatásainak ábrázolhatósága volt: a résztvevők kutatásában nagy hangsúlyt kapott a mozgókép általi egyéni és/vagy kollektív traumafeldolgozás, illetve annak edukatív jellegű közvetítése is. Pintér Judit és Stőhr Lóránt a harctéri trauma és poszttraumás stressz szindróma filmi reprezentációja kapcsán azt vizsgálták meg, hogy mikor (és miért) kezdődött el ezek tematizációja, illetve mi jellemzi az amerikai és a magyar játékfilmek ábrázolásmódjait ebből a szempontból. Margitházi Beja egy Falkland-szigeteki háború utóhatásairól szóló dokumentumfilmmel összefüggésben közelítette meg a performativitás problémakörét: állítása szerint az újrajátszás performatív aktusa megteremtheti a háborús trauma megjelenítésének terét. Vincze Teréz előadása a koreai háborús filmek egy speciális csoportjára, a vigasznő (a második világháború idején a japán hadsereg által elrabolt, szexmunkára kényszerített nők) tematikájú alkotásokra fókuszált, Pócsik Andrea és Csomán Sándor pedig az emberi jogi témájú és háborús filmek oktásban betöltött szerepét és felhasználhatóságát vizsgálta meg.
A konferencia programja nem csupán tudományos előadásokból állt, az első napot könyvbemutatóval és kerekasztal-beszélgetéssel zártuk. A friss filmes monográfiák bemutatásakor (Füzi Izabella: A vurstlitól a moziig. A magyar vizuális tömegkultúra kibontakozása, Kalmár György: Post-Crisis European Cinema, Lichter Péter: A hollywoodi alakváltó. Steven Soderbergh féktelen filmművészete) a résztvevők a tudományos és az ismeretterjesztő kötetek közti műfaji különbségeket, a magyar könyvpiac helyzetét és a hazai, illetve nemzetközi kötetkiadási különbségeket vitatták meg. Ezt követően Gyenge Zsolt beszélgetett több meghívott haditudósítóval (Jászberényi Sándor, Nyilas Gergely, Huszti István) és Nagy Dénes filmrendezővel: a vitákkal teli diszkusszió során hangsúlyos volt az a kérdés, hogy mit lehet és mit nem lehet megjeleníteni a mai magyar sajtóban, ha háborús agresszióról, erőszakról van szó, mik a nyugat-európai újságírói standardok ebből a szempontból, milyen vizuális határokat szabnak meg a különböző médiaorgánumok, illetve van-e értelme ma még képekkel sokkolni a közönséget.
A második nap nyitószekciójában a magyar háborús filmek kapták a főszerepet. Az itt elhangzott előadások egy része konkrét példákon keresztül vizsgálta meg a háború egyénre és közösségre gyakorolt hatásait, a másik fele pedig általánosabb filmtörténeti jellegű áttekintést nyújtott a témában. Olyan kérdések kerültek megvitatásra, mint hogy miként mutatják fel az egykori háborús filmjeink a korabeli uralkodó ideológiát, hogyan jelenik meg a hősiesség koncepciója kortárs alkotásokban, illetve milyen mértékben változtatja meg egy novella jelentésrétegeit az, ha annak filmes adaptációja során kiegészítjük a történetet a háború eseményével. A szekció előadói Szíjártó Imre, Záhonyi-Ábel Márk, Sághy Miklós és Vajdovich Györgyi voltak. A Csönge Tamás, Fábics Natália, Gerencsér Péter és Tóth Zoltán János alkotta negyedik szekció mediális értelemben vett sokszínűségét az is biztosította, hogy a résztvevők előadásai a korai animációs filmtrükköktől a számítógépes játékokban fellépő gliccseken és bugokon át a Marvel-univerzum gender studies irányából történő megközelítéséig és a streamingplatformok piaci helyzetének elemzéséig terjedő széles skálán mozogtak. A legfrissebb mozgóképi jelenségeket és trendeket elemző prezentációk – habár el-elszakadtak a konferencia fő témájától – rámutattak arra, hogy nem csupán a szűk értelemben vett művészeti szcéna, hanem a kortárs mediális környezetünk tendenciáinak analízise is jelentékeny részét képezi a mai filmtudomány vizsgálati mezejének.
MFTkonferencia1.jpgA konferenciát záró szekció a háborús tematikától eltérő, ám egységes blokkba szerveződött: az előadók olyan alkotásokat vizsgáltak meg, amelyek középpontjában a közösségi és részvételi filmkészítés, a társadalmi érzékenyítés, illetve a társadalmi problémákra reagáló mozgalmi tevékenység bemutatása állt. Árva Márton A nép bátorsága (1971) című dokumentumfilm kapcsán mutatta be a film keletkezésének politikai kontextusát, illetve a forradalmi mozgósítás filmes eszközeit. Le Virág Mai-Lan az Out! (1957) menekült-ábrázolásáról, Milojev Zsanett és Müllner András pedig a Jöjj vissza, Afrika! (1959) és a Cséplő Gyuri (1978) narratív és formanyelvi elemeit összehasonlító elemzéséről beszéltek előadásukban. Biczó Gábor és Szabó Henriett saját filmjeikkel kapcsolatos antropológiai kutatásaikat mutatták be: Biczó az egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő falusi emberek szociokulturális helyzetét elemezte a Vidéki elégiával (2022) összefüggésben, Szabó pedig a Köztes kitettség tükrében vizsgálta meg azt, hogy miként boldogulnak a roma származású egyetemi hallgatók a felsőoktatásból kikerülve. A diszkusszió során kialakult vita résztvevői azon kérdést járták körbe, hogy milyen szempontok szerint lehet különbséget tenni a dokumentumfilm és az antropológiai film között, illetve hogyan értékelhető ezen eltérés felől a szélesebb társadalomtörténeti folyamatok bemutatása helyett az egyén perspektívájára fókuszáló alkotói megoldás.
A Társaság idei konferenciáján résztvevő közel harminc előadó jelentős száma is bizonyította, hogy nem csupán a háborús téma aktualitása, hanem a magyar filmtudományos élet élénkebbé tétele iránt is nagy az érdeklődés. A koronavírus okozta online átállások után különösen jó élmény volt egymással ismét személyesen találkozni és a tudományos előadások kapcsán az élénk viták során együtt-gondolkodni. A harmadik éve megrendezett eseményre immár hagyományként tekinthetünk, és reméljük, hogy november első hétvégéje mostantól minden évben egyet jelent a filmtudomány iránt érdeklődők számára a Magyar Filmtudományi Társaság éves konferenciájával.