III. MAGYAR PSZICHOANALITIKUS FILMKONFERENCIA – FELHÍVÁS ELŐADÓI RÉSZVÉTELRE


A korábbi konferenciák által megteremtett hagyomány folytatásaként a III. MPF célkitűzése, szakmai irányelve a pszichoanalitikus filmtudomány interdiszciplináris területe iránt elkötelezett filmalkotók, filmtudományi szakemberek, pszichoanalitikusok és pszichoanalitikus szemléletű pszichológusok eszmecseréjének elősegítése, a témához kapcsolódó tudományos kutatások megismertetése, megvitatása és népszerűsítése. A középpontban továbbra is a párbeszéd és a kölcsönhatás áll: a pszichoanalitikus és kinematografikus tudás integrálhatósága, egy közös nyelv kialakításának lehetősége.

A III. MPF-en ennek keretéül a Reflexivitás és önreflexivitás mindkét tudományterületen kiemelkedő jelentőségű témaköre szolgál. A pszichoanalízis a XX. században az önreflexió munkamódjának középpontba állításával a szubjektum belső történéseinek legkidolgozottabb, legnagyobb hatású fogalomtárát hozta létre, módszerével pedig a tudattalan folyamatok láthatóvá tételét és a szubjektum lelki apparátusának megértését vette célba. A modern kor egyik legkíméletlenebb önreferenciális gesztusa, az Álomfejtés óta újra meg újra felvetődik a kérdés, hogy létezik-e önmegértés, vagy csak folyamatos önfélreértésről, önfélreismerésről beszélhetünk. Vajon feloldható-e a tudattalan létezésének feltételezése és a(z ön)reflexív folyamatok hangsúlyozása között feszülő alapvető ellentmondás? Hogyan képes a pszichoanalízis érzékenyen reagálni a társadalmi-kulturális változásokra, milyen tudományos önreflexió segíti ebben?

 

A művészi önreflexivitás, a film „önmagaságára” irányuló kérdése szintén valami rejtett működésmódot tesz láthatóvá, leleplezi a valóság illúzióját, kizökkent a fikcióból. A valóság művészi reprezentációi, a valóság újrakomponált filmképei az önmegértés vágyából teremnek. A kultúra beszélhető, látható oldalát mutatják fel, a töredékekből kommunikálható dolgot hoznak létre. A nézői szubjektum mikor és hogyan ismer magára (saját képére) a valóságot átalakító reprezentációkban? Milyen érvényes megközelítésmódokat tudnak ajánlani az emberi önmegértés problémájára az eltérő pszichoanalitikus és mozgóképi stratégiák? Hol jöhet létre a találkozás pszichoanalízis és filmművészet között az emberi természet, a társadalom és a kultúra területén?

 

A konferenciára a szervezők szekcióelőadásra (a pszichoanalitikus filmelmélet, filmkritika és filmértelmezés területeihez kapcsolódó előadás; időkeret: 20 perc előadás, majd 10 perc diszkusszió) és műhelyre (filmélmények csoportos, pszichoanalitikus szempontú feldolgozása, illetve a pszichoanalitikus filmtudományhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati problémák interaktív megvitatása; időkeret: maximum 2 óra) várnak jelentkezéseket. Az érdeklődők a www.imagoegyesulet.hu honlapról letölthető jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik előadói szándékukat az mpf@imagoegyesulet.hu e-mail címen. A jelentkezés határideje: 2010. május 30. A jelentkezés elfogadásáról a szakmai bizottság döntése alapján a jelentkezők 2010. júliusában kapnak értesítést. Felmerülő kérdések esetén a fenti e-mail címen állnak az érdeklődők rendelkezésére. A konferencia további információit szintén a www.imagoegyesulet.hu oldalon teszik közzé.

 

 

 

(imagoegyesulet.hu)

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

A Metropolis megjelenését támogatja: NKA (Nemzeti Kulturális Alap), Petőfi Kulturális Ügynökség, ELTE Folyóiratfejlesztési Alap, olvasóink 1%-os felajánlásaikkal

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.