MEDIAWAVE: TÁBOR ÉS KÉPZÉS


/images/uploaded/Image/hirek/mediawave.jpg

 

Ha a film és a média világában akarunk érvényesülni, most lehetőségünk van pótfelvételizni a győri Széchenyi Egyetem államilag támogatott audiovizuális szakasszisztens felsőfokú szakképzésére, ahol két év alatt megismerkedhetünk a film- és televíziós műsorkészítés, valamint az animációs filmkészítés, webtelevízió-üzemeltetés és más, a filmezéssel és a médiával kapcsolatos tevékenységek alapjaival, hogy utána megfelelő mennyiségű kreditpont birtokában eldönthessük, milyen irányban akarunk szakosodni, bővíteni tudásunkat.

 

Az oktatás az elméleti alapok mellett az első pillanattól kezdve a közvetlen és „éles” gyakorlati képzésre helyezi a hangsúlyt. Részesei lehetünk televíziós műsorok készítésének, végigkövethetjük a filmgyártás minden egyes lépését, miközben kipróbálhatjuk magunkat a film szakma különböző szerepeiben (rendező, operatőr, vágó, világosító, hangmérnök, díszletes, jelmezes, gyártásvezető, producer stb.). Így a képzés elvégzése után biztosan megálljuk majd a helyünket a helyi és országos film és média világában.

 

A képzés megvalósítására, a tanulmányi program összeállítására a MEDIAWAVE csapata vállalkozott, és országos hírű szakembergárdát kértek fel a gyakorlati tárgyak oktatására. A szakmai programról részletes információ Aponyi Noémitől kérhető a 06-20/994-0241-es telefonszámon vagy a noemi@mediawave.hu e-mail címen. A felvételi részleteiről a Széchenyi István Egyetem honlapján, a www.sze.hu címen vagy a MEDIAWAVE site-ján (www.mediawave.hu) tájékozódhatunk. Jelentkezés: július 23-tól augusztus 12-ig.

 

Nemzetközi nyári művészeti tábort is szervez a MEDIAWAVE 2009. július 30. és augusztus 8. között, kezdő és haladó csoportok számára. A 19 éves MEDIAWAVE Fesztivál nyári alkotótáborainak előzményei 1991-ig nyúlnak vissza. Az idei nemzetközi nyári tábor a fiatal alkotóknak az analóg és digitális filmkészítéssel, fotózással, valamint zenével és építészettel kapcsolatos ambícióihoz segít gyakorlatra épített ismereteket átadni.

 

A tábor tavaly óta a 2006-ban indított – év közben és külföldi helyszíneken is megvalósuló – PASSPORT CONTROL nemzetközi ifjúsági workshop-sorozat részeként várja az alkotni vágyó, 16 év feletti, de elsősorban főiskolás és egyetemista korú fiatalokat. A szervezők a szakmai munkára koncentrálnak, pedagógiai felügyeletet nem vállalnak. Az alkotói gyakorlatban fejlődni vágyó fiatalokat várják, akik kellő fanatizmussal rendelkeznek tehetségük megmutatásához. A tábort 2009-ben – új szervezőgárdával – a baranyai Kisharsányban rendezik meg az ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL keretében.

 

A MEDIAWAVE táborának vezetője Hartyándi Jenő fesztiváligazgató és Pusker Péter, a fesztivál zenei szervezője. A filmműhely Vizi Mária rendező (Duna Televízió), a fotóműhely Pettendi Szabó Péter fotográfus, tanár, az akusztikus zenei műhely pedig Ferenczi György muzsikus, szerző vezetésével valósul meg. A részvételi díj a filmes és fotós táborba július 15-ig történő jelentkezés esetén 25 ezer forint, míg utána 35 ezer forint (eddig az időpontig a költség 50 százaléka fizetendő, a második részletet a táborba érkezéskor kérik).

 

Az akusztikus zenei műhely munkájában hasonló feltételekkel június 30-ig 8.500, június 30. után 10 ezer forint a részvételi díj. A fakultatív étkezési költség 1.500 forint naponta, és háromszori étkezést jelent. További információt a táborokról a http:passportcontrol.eu/index.php?modul=menupontok&kod=5620&nyelv=hun címen találunk vagy a passport@mediawave.hu e-mail címen kérhetünk. Letölthető jelentkezési lap a http:mwave.irq.hu/dokok/passportmenu/5620/jelentkezesi_lap_15_.doc címen található.

 

 

 

(mediawave.hu)

Impresszum


Szerkesztőbizottság: Bíró Yvette / Gelencsér Gábor / Hirsch Tibor / Kovács András Bálint • Szerkesztik: Margitházi Beja / Vajdovich Györgyi / Varga Balázs / Vincze Teréz
Felelős szerkesztő: Vajdovich Györgyi Szerkesztőségi munkatárs: Jordán Helén A weboldal Magazin rovatát szerkeszti: Milojev-Ferkó Zsanett

E-mail: metropolis [kukac] metropolis.org.hu • Tel.: 06-20-4832523 (Jordán Helén)Metropolis a facebook-on: www.facebook.com/pages/Metropolis/99554613940

Terjesztés: Holczer Miklós • Tel.: 06-30-932-8899 • e-mail: emholczer [kukac] gmail.com
Előfizetés: Előfizetés ára egy évre (4 szám): 4000 Ft (postai kézbesítéssel: 6500 Ft). Előfizetési szándékát a metropolis [kukac] metropolis.org.hu e-mailcímen jelezze!

Kiadja: Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány (KDKKA) • 1082 Bp., Horváth Mihály tér 16. • Felelős kiadó: Varga Balázs • Számlaszámunk: OTP 11742001-20034845 ISSN 1416-8154 (Nyomtatott) ISSN 1417-3751 (Online)

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el az Adatkezelési tájékoztatót és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető. Ezen az oldalon nincs regisztráció.

Az oldal nem használ semmiféle speciális, felhasználók bármilyen adatát érintő sütit, csak olyat, ami az oldal működéséhez szükséges, ezekben személyes adatot nem tárolunk.

Amennyiben a jövőben mégis használnánk marketing célú sütiket, annak listája itt lesz olvasható, és a "Marketing cookie-k" bepipálásával fogadható majd el.